pre-european champs st. andré les alpes - day 6.

Három repülés mentes nap után kiéhezve indult fel minden pilóta. Azt mondták "epic day" lesz ami annyit tesz, hogy nagyon jó kondíciókkal tudunk ma feladatot repülni. 71 km-es feladatot szegeltek össze, de most nem a már megismert részen, hanem még jobban beküldtek bennünket a málnásba.


A briefingen taglalták, hogy 3 féle úton lehet megcsinálni a taskot, de nem adtak tanácsot, csak ismertették az alternatívákat.


Én már akkor eldöntöttem, hogy nem egyenesen a kurzuson fogok menni, mert a második napon ott szálltam le ahová megint át kellett volna siklani. Inkább a konzervatívabb, de hosszabb és lassabb verziót választottam, mert nem éreztem az ernyőben a nagy átsiklások erejét.


A pilont a felhőben vártuk, bár nem volt nagyon magas az alap, mivel 13 óra volt a start ami azért még itt sem jelenti a nap csúcspontját. Egyébként is a beígért "epic day"-es 3000 méteres alap helyett 2400 volt a max, de az is csak 2 órával később.


A konzervatív útvonalam nem jött be nagyon, mert a mezőny végén voltam szinte végig. Nem csak hosszabb volt, de lasabb is. Na ezzel a taktikával nem lehet jó helyezést elérni. De én csak be akartam érni a célba és élvezni a repülést.


A több mint 30 km-re levő pontnál már azért majdnem beértem Árpit, aki csak pár perccel volt előttem és a forduló után Mátét is lehagytam valahogy. Na ezen aztán jól meglepődtem. Gondoltam vagy én lettem nagyon gyors vagy Máté lassult be igancsak valahol. De rengeteg ernyőt láttam magam előtt így a második kijelentés esélyesebbnek tűnt.


Szépen kietekertünk 2400 körüli magasságra és Mátéval elkezdünk Árpi után siklani, akit láttam a következő meredek sziklás oldal előtt esni felfele.
Na innen már gyerekjáték lesz, mert ezzel a termikkel kietekerve be tudunk siklani a már ismert hegyek közé és onnan már tudom, hogy adni fogja.


Rásiklottunk vagy 8-an a hegyre, persze nem adta. De semmit. A túloldalán viszont emelkedtek az emberek. Akkor átmegyünk oda és ennyi. Elkezdtünk átcsúszni és meg voltam nyugodva mert én voltam a legmagassabban.


Csak én nem értem át a lefutó gerincen. Mindenki aki alattam volt jóval is átbukdácsolt valahogy, nekem meg kellett fordulnom és a lé oldali részen visszamenni. Próbáltam még kitekerni, de nem sikerült, majd a leszállás mellett kellett döntenem egy szűk völgyben villanyvezeték és egy fasor közé rendkívül turbolens helyen. Iszonyat dobált és féltem, hogy rátesz a vezetékre, ezért nagyon fogtam az ernyőt már alacsonyan voltam és vártam mikor tesz lesz, de jött egy brutál turbós befújás és felemelt majd az ernyő átesett a fejem felett.Túlságosan akartam fogni és túl volt fékezve. Az én hibám volt.
Ráestem a vállamra és nem nagyon tudom mozgatni. Megmutattam a dokinak aki megállapította, hogy nem tört el semmi, de a szalagok sérültek. A sérülés mértékét nem tudta megállapítani, de holnap biztos nem tudok repülni. Remélem nem szakadtak le a szalagok és hamar rendbejön.


Árpi elkapkodta a végét mert a cél előtti biztonsági pont fent volt egy hegyen ami eddig mindig adta, nem tekerte ki az utolsó termiket, rácsúszott a pontra de nem tudta megcsinálni, ezért a cél nincs meg neki. Hiba. Tanult belőle.


Kicsit később jött Máté és beért a célba. Neki is és Árpinak is gratulálok.
Gyuri lecurrant a pilon előtt, Milán a távoli pont előtt esett ki, Tóni meg a pontnál szállt le.


Nekem ez volt most itt az utolsó napom, de ha holnap lesz task akkor nagyon fogok szúrkolni a csapat többi tagjának és próbálom segíteni őket a földről.


A holnapi napot csak Máté blogján tudjátok olvasni, az oldalsó menüsávban találjátok a linket.