amikor menni kell...

2012. augusztus 30., csütörtök

serial cup 2012 - tolmin - slovenia - task 4.

Szép napos időre ébredt a Soca völgye ma reggel. Meg is jött a szervezők infó sms-e: 10.30-kor indul a felszállítás a kobalára. Gyors reggeli, amit köszönök a kedvesemnek Buginak, aki minden reggel segített abban, hogy időben összekapjam magam és mindez persze a két kis lurkó mellett azért nem könnyű. Azt lehet mondani, hogy én voltam a harmadik gyerek akiről gondoskodnia kellett.

A starthelyen már nem volt olyan baromi jó idő, lassan indulgatott a nap és az elstartolt ernyők nem igazán festettek bomba időt.
Kitettek a táblára egy nettó 61 km-es taskot, ami alatt azért megint beküldtek a krn mögé biztos ami biztos.
Az ablak nyitása után sem volt biztító a kép, lejtőzés, nyögve nyelős méterek, mindenki csak küzdött. Aztán egyszer csak kicsit bejavult és lassan kitekertünk.
A pilonnál nem volt gond nem a legelején, de azért jól kaptam el, és mentünk a müzlin tovább, ahogy nagykönyvben megírták. Majd be a krn-re és ott egy tekerés nélkül végig, a végén kitekertem és át a polovnikra. Nagyon jó pozícióban voltam, kb az első 15-ben az eleje pont 3 km-rel volt előttem, mert akkor találkoztunk amikor a forduló cilindere 1,5 km volt tőlem. Gaber is ott volt mellettem, nagyon jól ment és örültem is neki, hogy itt nyomja velem. Visszamentünk a krn-re és tovább nyomtuk mint a barom. A krn keleti végén be kellett menni hátra a vogel felé mint tegnap előtt a második taskon. Na itt jött a fekete leves. Egy elég vastag cirrusz csúszott be és teljesen befedte az eget. De a krn működött így tudtunk eljönni idáig. Itt viszont be kellett menni a málnásba, de gondoltam lehet ott is működni fog. Miért is ne, ha eddig adta ott is adhatja. Meg csak nem állhatok a feladat közben. Becsúsztunk a hátsó részre és ott már látszott, hogy nagyon szenvednek, de a gerinc fölött valami adogatta nekik. Mi a gerinc alá értünk gaberral és hiába kerestük a cuccot nem jött. Pánikszerűen mentem jobbra balra, de be kellett látnom, hogy game-over. El kell indulnom kifelé Tolmin irányába mert különben bentragadok a völgyben ahol semmi sincs. Egy lehetséges leszálló volt, ahol Gaber le is tette magát, de térerő nélkül rádión kértem neki visszaszállítást.
El voltam keseredve, mert már látszott, hogy a felhő el fog csúszni és negyed óra múlva ismét el fog indulni az idő.

Nekem ma itt kezdődött a második feladatom. Kiértem Tolmin elé a Müzli-hegy aljába kb 450-480 méteren és elkezdtem lejtőzni. nagyon gyenge valami volt, de kitartottam mellette és szép lassan felemelkedtem a gerinc fölé. Addigra kisütött a nap is és egyre jobban adogatta. A hegy tetején már erős lifttel tekertem és vissza küzdöttem magam a játékba. Igaz akkorra már teljesen lefőtt a kávé, mert az eleje iszonyat messze járt aki a mezőny közepén volt az pedig kibekkelte az árnyékot a krn-ön a lejtőben és hátul nagyon jól adta nekik amikor kisütött a nap. Gondoltam becsületből azért végig kellene menni. Bementem megint hátra és a napsütésben már dolgozott. 4-5-ös emeléssel 2450-ig emelkedtem miután biztonságos magasságban megcsináltam a fordulót.
Na, gondoltam innen már lehet nem is kell tekerni és lejtőzésből beadja a cél, ami onnan azért még kb 20 km volt. Hát nem lett igazam.
A második "bad luck" a napban az volt, hogy visszaérve a krn-re majd' 2000 méteren ráfordultam a gerinre ami mindig tart, de nem hittem a szememnek, most egyetlen csippanás nélkül siklottam a szikláktól méterekre. Nem emelt a lejtő. Nem tudom mi történt, ilyet még itt nem láttam. Nem tudtam átmenni a Drezsnicai oldalra, mert szembejött a lefutó gerinc. Ki kellett mennem alacsonyan a völgybe és valami gyengével megint kitekertem, de ott már csak 1300-ig adta. Onnan megcsináltam az utolsó pontot és majdnem sírva fakadtam, mert megint alacsonyra kerültem. Éppen kiértem az ugrató-hegy elé ahol emelkedtem kicsit az esti gyengében és megkezdetm a végsiklást.
Nem ragozom tovább 20 méter magasság hiányzott, hogy beérjek. Az 1000 méteres ESS-t meg tudtam csinálni, de a 400 méteres cél cilinderbe nem értem be.
Nagyon nagyot küzdöttem és azt gondolom, hogy jobbat érdemeltem volna, de ma ezt osztották nekem az égiek és én fejet hajtok, elfogadom.
Ezzel a teljesítménnyel 50-ik lettem, ami szánalmas, de a körülményeket tekintve végül is még örülhetek neki.
Összetetben visszaestem a 23. helyre. Ez is gáz, mert az gondoltam, hogy ebben a mezőnyben a 20. hely lenne a legrosszabb amit még el tudok magamtól fogadni.
Nekem itt a vége, mert holnap esni fog és az EB miatt haza kell indulnom, ugyanis mint korábban írtam szombaton indulunk St. Andréba, és képviseljük kis hazánkat a kontinens viadalon.

Mai repülésem kizárólag erős idegzetűeknek :) :

http://www.xcontest.org/world/en/flights/detail:beci/30.8.2012/11:26

Mai eredmények azoknak akik nem szeretnék és röhögnének rajtam egyet:

http://www.slo-paragliding.com/datoteke/serial/task4.html

Végül az összetett eredmény:

http://www.slo-paragliding.com/datoteke/serial/overall.html

2012. augusztus 29., szerda

serial cup 2012 -tolmin - slovenia - day 4. no task

Ma a stol starthelyen voltunk, vártunk majdnem 4 óráig a kissé erős keleti szélben és a cirussz alatt, majd törölték a napot. Azért lehetettrepülni, le is csúsztunk, volt aki még nagyot is repült, de én mentem a családhoz, hogy kicsi időt együtt is lehessünk ezen a szép helyen.

Holnapra jó az előrejelzés, bizakodóak vagyunk, mert a péntek és a szombat már nem néz ki jól.

Aki szereti elemezni a track logokat azoknak itt van az eddigi két feladat. A második taskot ajánlanám a helyet ismerők figyelmébe igazán.

task 1: http://www.xcontest.org/world/en/flights/detail:beci/27.8.2012/11:37

task 2. http://www.xcontest.org/world/en/flights/detail:beci/28.8.2012/11:29

 

2012. augusztus 28., kedd

serial cup 2012 - tolmin - slovenia - task 2.

Az első napi fergeteges feladat után már reggel látszott, hogy nem olyan bomba az idő, de azért lesz valami feladat. Kíváncsian vártam, hogy mivel rukkolnak elő. Nem kellett csalódnom. Nem hittem a szememnek mikor megláttam a taskot. Ezek teljesen megőrültek. Gyengébb kondicíókkal nehezebb feladatot rittyentettek mint előző nap.

Most nem kellett a stol-ra menni, viszont cserébe a polivnik és a stol között volt a fordulópont cilinder széle amit két irányból is meglehetett csinálni. Mi a krn-ről mentünk rá, de volt aki a stolról indult neki. Onnan vissza a krn oldalába, majd hátra még egy gerincet a Vogel nevű csúcsra, ami után még tovább a hátsó gerincen még egy pont. majd vissza krn-ön keresztül a soca völgy másik oldalán a livek nevű falu fent a platon, ezután a polovnik aljában a kis falu és onnan a cél. Ez nettó 61 km lett a cilinderek nélkül, de valami hihetetlen útvonal és látvány. Ezt az utat én még soha nem repültem itt, de talán a legrégebbi magyar pilóták is csak egy-kétszer az elmúlt 10 évben. Óriási élmény volt és nagyon sokat pluszt adott nekem ez a mai feladat.

Ráadásul viszonylag jól is mentem. Az elején konkrétan az első 10-ben, igaz kicsit lemaradva a top 5-6-tól. Ismét Simivel róttuk a kilómétereket, sajnos a végére belassultam, talán egy-egy helyen elszórtam 1-2 felesleges percet, így a végén vagy 15 perccel az első után 20. helyen végeztem. Peti előttem ért be pár perccel és a célban még kpeti, Gaber, Domi Ati, Sör Robi, Szabó Joe, akiknak gratulálok. A többiek is jót repültek és volt akinek csak kicsi hiányzott a sikerhez, ami legközelebb biztos nem marad el.

Eredmények később, mert az említett internet hiba miatt még nem tették fel.

Fényképek a task 2.-rő itt: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.445674685477152.103921.162640800447210&type=1

serial cup a facebookon: http://www.facebook.com/serialcup

serial cup oldal: http://www.serialcup.com/news

 

serial cup 2012 - tolmin - slovenia - task 1

Sajnos a versenynek helyet adó kempingben két napja nincs internet, ezért nem sikerült jelentkeznünk a versenyről. Most is be kellett jönnöm kobaridba, mert még nem tudták megoldani, habár ígéretet kaptunk, hogy hamarosan a szolgáltató elhárítja a hibát.

Na szóval. Megvolt az első két nap az eltörölt vasárnap után a front elhaladtával gyönyörű napos időre ébredtünk hétfőn és várakozással telve indultunk a mindenki által jól ismert kobala starthelyre.

Mikor eldöntöttem, hogy jövök akkor olyan információim voltak erről a versenyről amelyek laza kis versenyről, könnyített, bárki által könnyen megrepülhető feladatokról, csupa körkupolás ernyőről és gyenge mezőnyről szóltak.
A mezőnyben azért 8-10 világklasszis is nevezett, jellemzően szlovének, de a lengyelek és a litvánok között is vannak jók. Igaz nincs tele a mezőny enzokkal és IP6-okkal, de azért 20-30 jó pilóta, jó ernyővel árnyalja a képet.

Amikor viszont kiírták a feladatot az első nap, leesett az állam. Szó szerint. Már aránylag sok alkalommal jártam itt és elég sok taskot repültem, de ezek most bevirítottak egy 83 km-es nagyon trükkös taskot. Volt benne minden ami kell, kobaláról a stolra, stol starthely előtti faluban forduló, onnan át a polovnikra, onnan a krn-re, majd mosna-soci, onnan a völgy másik oldalán a liveki kuk antenna, majd a krn teteje és a cél. Ez távolról sem egyszerű feladat kezdőknek, de azt mondták a jó idő segíteni fog.
Nem volt jó idő. Etalon idő volt. Bomba nap. Erős liftek és viszonylag magas alap, kb 2400-2500 méter.
Nem mentem rosszul, szinte végig jó volt a pozícióm, sajnos az első bolytól valahol lemaradtam pár percet, amiből a végére lett húsz is, de a második-harmadik hullámban sikreült abszolválnom a feladatot. Simonics Petivel egy percen belül értünk be, Ő 10. lett, én 14.
Összesen 63 pilóta ért célba a 104-ből, de időben óriási különbségek voltak, mivel az első 2 óra 16 perc alatt verte be az utolsónak pedig 4 óra 29 perc kellett ugyanehhez.
Természetesen a szlovének nagyon jól mentek az első húszban 8-an befértek, és az első három is közülük került ki.

Nagyon érdekes változatos feladat volt, etalon idő, ammiben a szokásos helyeken tekerés nélkül nyomtuk neki mint az őrült.

eredmények itt: http://www.slo-paragliding.com/datoteke/serial/task1.html

fényképek a task 1.-ről itt: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.445672605477360.103920.162640800447210&type=1

 

2012. augusztus 25., szombat

serial cup 2012 - Tolmin - szlovénia

Szeptember 2.-án indul az europa bajnokság ezért korábban nem gondolkodtam ebben a versenyben, de az élet úgy hozta, hogy kijöttünk a családdal ide a Soca völgyébe egy kicsit lazulni. Kedvesem hozzám hasonlóan nagyon szereti ezt a környéket és az 5 hónapos lurkó mellett eddig nem volt lehetőségünk együtt kimozdulni, ezért döntöttünk úgy, hogy ez egy jó lehetőség arra, hogy eltöltsünk pár napot ezen a gyönyörű helyen.

Üröm az örömben, hogy sajnos nem tudok végig maradni, mert ez a verseny szombatig tart, de mi előreláthatólag szombat reggel már indulunk St. Andréba az EB helyszínére. Szóval csak péntek estig tudok maradni, de addig remélem össze tudunk hozni pár jó feladatot.

A szobat éjjel érkező front miatt m Gasper a verseny szervezője már előre törölte a vasárnapi feladatot, így aki akar csak vasárnap estére kell megérkeznie. Mi már ma kijöttünk és holnap valami családi programot keresünk a gyekőcökkel, és remélem estig megérkezik a többi magyar is. Eddig csak Simonics Peti van itt rajtam kívűl, de még vagy tucatnyian regisztráltak.

Próbálok majd napi beszámolokat írni, ha a család mellett este még lesz erőm rá, de ha Maja mai produkciójából indulok ki akkor bajban leszek, mert este 10 után még az udvaron szaladgált a sötétben ezzel bizonygatva, hogy Ő egy hős és mennyire bátor.

Szóval hétfőtöl kövessétek a serial cup idei versenyét velem.

I'll back soon...

2012. augusztus 1., szerda

Ukrainian and Polish Open 2012 - krusevo - task 5.

Tegnap este megjött egy front és egész éjjel esett és most is dörög az ég rendesen. Törölték a napot, minden maradt a tegnapiak szerint.

Vértes Bali 5., Rácz Bali 11., én 52, Budai Peti 54, Milán 56, Máté 68., Tóni 95., Évi 140., Ági 145. lett.

Csapatban az előkelő 2. helyett hoztuk el, ami tekintve a mezőnyt nem rossz teljesítmény. 

Minden összevetve nem volt rossz a verseny, tavaly kicsit jobb idő volt itt, de 4 érvényes nappal nem lehet okunk panaszra. Az eredményen még csiszolnom kell, sajnos sok hibát vétettem ami nélkül garantált lett volna a 25-30. hely környéke. De persze a klasszikus "ha nem baszom el megnyerem" mondás örök érvényessége most is értelmetlenné teszi az ilyen és ehhez hasonló gondolatmeneteket. 
Az biztos, hogy sok év versenyzés és nem kevés megrepült task után is van mit tanulni van hová fejlődni. Ezen a versenyen szó nem volt arról, hogy az ernyőm miatt kerültem hátrányba. Majd akkor mondhatom ezt ha nem csinálok ennyi banális hibát.
Volt már ennél jobb szezonom is, idén sajnos egyik versenyen sem sikreült komolyabbat domborítanom, ami az EB előtt nem egy jó ómen az álmoskönyvek szerint sem. De azért egy csapat 2. hellyel ott is elégedett lennék... :)

see u in the air 

ukrainian and polish open 2012 - krusevo - task 3 - 4.

A harmadik napon a korábbi napokhoz hasonló feladat volt északias áramlásban de egy kicsit megszínezve a vége előtt.

Két alapvető hibát követtem el a feladaton. Az első a startpilon előtti pozíció felvétele. Nem időben gondoltam át, hogy hol kellene várni, és mire felmértem már késő volt, ráadásul a hegyen megszerzett pozíciómat is elveszítettem az utolsó 5 percben. Így tehát mire megint elég magasságom lett már csak a mezőny után kulloghattam. Majd ezután kétszer is eljátszottam,  hogy az északias szél túlsodort a fordulóponton és vissza kellett mennem 2-3 km-t széllel szemben. 

Mindezek ellenére majdnem megcsináltam a feladatot, de már későn értem a végére és szétesett az idő, pont ott ahol beletették a kis trükköt. 13 km-re a céltól szálltam le, de mivel boldog-boldogtalan beért - 71 pilóta a célban - ez az eredmény semmire nem jó. Sajnos ilyen taktikai hibákkal nem lehet ott lenni az elejében, főleg nem egy ilyen komolyabb mezőnyben.

A két Balázs remekül nyomta, és Máté is, csak sajnos becurrant a cél előtt, de addig elől volt. Milán is nagyon jó helyen ért be, és Tóni meg Peti is célba ért.

Este derült ki, hogy Vértes overall első !!!! és csapatban az előkelő 2. helyen vagyunk.

Task 4. :

Reggel örültem, hogy végre nem déli irányú hátszeles feladat lesz, hanem kicsit érdekesebb, trükkösebb dolgot írtak ki.
Hamar elmúlt az öröm és csalódottság váltotta. 
Nem sikerült tanulnom a korábbi nap hibáiból és megint elcsesztem a pilont, de most legalább mégjobban, mert elég jó pozícióból visszamentem a starthely elé, ahelyett, hogy előre mentem volna. Második nekifutásra már jobban adta, de addig az eleje megint elhúzott és én ott maradtam a nem éppen képben levő arcokkal akik összevissza mentek mindenféle koncepció nélkül.
Megcsináltam az első pontot és elindultam a másodikra, de elég komoly szembeszél várt. Kicsit oldalazva balról probáltam megközelíteni a pontot, és lassan bár de tudtam haladni. Majd 8 km-re a pont előtt már elkezdtem jobban rátartani és ez végzetes hibának bizonyult, mert bekaptam gyorsan egy erős leáramot és egy 20-25 km-es szembeszelet. Szinte azonnal talajra kerültem.
Meglepődésemre Milán mellé szálltam le, Tóni már kicsit korábban megadta magát, Budai Peti pedig még 4 km-t tudott kiküzdeni magának. Én meg azt hittem már mindenki bazi elől van. Vértes Bali sem tudta megcsinálni az első pontot sajnos, így veszélybe került az első helye. Rács Bali erősen küzdve majdnem este 7-kor szállt le a céltól 2-3 km-re. A mai nap hőse Máté volt aki beért célbe ezzel a megsebbzett lelkét kicsit gyógyítva a csapat eredményünkért is sokat tett.

Az utolsó napra nem jó a meteo, lehet nem is lesz megtartva. Ebben az esetben csapatban 2. leszünk, ami kiemelkedő teljesítménynek számít és büszkék vagyunk rá.

Jelenlegi eredmények: 

overall: http://www.airtribune.com/sites/default/files/comp_result_0.html

csapat: http://www.airtribune.com/sites/default/files/team_result_0.html